Megjelenési dátum: 2015. február 19.
A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!
Újdonságok, fejlesztések
1. Egyszerűsített foglalkoztatott igazolás módosítása |
2. 1453 bevallás |
Bérösszesítő egyszerűsített foglalkoztatott részére
Kulcs-Bér Kompakt és Prémium verzióban elérhető funkciókA 2014. évre vonatkozóan az egyszerűsített foglalkoztatottak éves adóbevallását érintően változott a mentesített keretösszeg megállapítása:
Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a, garantált bérminimum esetén 87%-a jár.
A 483/2013. (XII.17.) Korm. rendelet alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő esetén 2014. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 101.500,- forint.
Az előzőektől eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2014. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 118.000,- forint.
A mentesített keretösszeg megállapításánál alkalmazott napi összegek: 5430 Ft (garantált bér) és 4670 Ft (minimálbér)
A foglalkoztatás napjainak számát kell megszorozni az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegével (4670 Ft/nap), illetve középfokú iskolai végzettséggel ellátható munkakörben történő foglalkoztatás esetén a garantált bérminimum meghatározott napi összegével (5430 Ft/nap)
Az éves adó elszámolás helyes elkészítéséhez és a mentesített keretösszeg megállapításához nyújt segítséget a módosított „Bérösszesítő egyszerűsített foglalkoztatott részére” elnevezésű nyomtatvány.
A „Nyomtatványok/ Bérügyi nyomtatványok/ Kilépő papírok” szekcióban elérhető nyomtatványon lehetőséget biztosítunk a „Középfokú végzettség napok, mentesített keretösszeg és fizetendő adó megjelenítésére, az alábbi beállítás segítségével:
A verzió letöltését követően a „Jogviszonyok/ Bérügyi adatok/ Jövedelmek, juttatások” szekcióban lehetőséget biztosítunk, annak rögzítésére, hogy az egyszerűsített foglalkoztatás középfokú végzettséggel történt-e? Amennyiben itt nem kerül beállításra középfokú végzettség, alapértelmezettként a minimálbér napi összegével kerül megállapításra a mentesített keretösszeg a nyomtatványon.
A nyomtatvány a fenti adatokon kívül kiegészítésre került egy tájékoztató résszel az adózási szabályok vonatkozásában:
A vállalkozói tevékenységet folytató, vagy általános forgalmi adó fizetésére kötelezett magánszemély a bevallási kötelezettségének 2015. február 25-éig, egyéb esetben 2015. május 20-áig kell eleget tennie.
A 1453 paraméterezése a Beállítások/Számfejtés beállításai/53 és 53 hozott adatok menüpontokban érhető el. Az 53 paraméterező menüpontjában a program az alapértelmezetten biztosított jövedelem jogcímeket a megfelelő sorokhoz rendelve ajánlja fel, valamint az 53 hozott adatok paraméterező menüpontjában az Adó adatlap alapértelmezett beállítása szerinti mezőket a hozott adatok mezőihez rendelve ajánlja fel.
FONTOS! Abban az esetben, ha Ön egyéni jövedelem jogcímeket vitt fel a programba, az 53 megfelelő soraihoz rendelje hozzá azokat, illetve az adó adatlapról átvenni kívánt mezők körét is ellenőrizze!
Programunk a 1453-as bevallás elkészítésekor kizárólag azon alap eseteket emeli át az ÁNYK- ba amelyek rögzítve, illetve számfejtve lettek a Kulcs-Bér programban, azaz a 1453 –as bevallás az ÁNYK-ban történő megnyitása után szükség esetén egyéb adatokat is meg kell adni!
Az opció a 2014– es program Adatszolgáltatások/NAV felé/ 53 opcióból érhető el.
Az 53-as opciót választva az általános szűrőablak jelenik meg, ahol megadhatjuk, hogy milyen feltételeknek megfelelően szeretnénk látni azon dolgozókat, akiknek el szeretnénk készíteni az 53-as bevallását. A szűrő felületen lehetőség van foglalkozási viszonyok szűrésére is. Alapértelmezetten természetesen csak azok a dolgozók lesznek megjelölve, amelyek önadózást választottak, hiszen ha nem, akkor a munkáltató az M29-es nyomtatvány segítségével vallja be az szja-t.
Az önadózói státuszt a munkavállalón adatain belül, a Bérügyi adatok/Adószámítási adatok opcióban adható meg.
Csoportos bevallási mód megadására is lehetőséget biztosítunk, az Adatszolgáltatások opción belül.
A 1453 –as bevallás bérprogramból történő közvetlen nyomtatására nincs lehetőség. A 1453 –as felgyűjtése előtt megadhatjuk, hogy a hozott adó adatlapon szereplő adatok is felgyűjtésre kerüljenek –e , tehát abban az esetben, ha évközi belépőről van szó, és a programban ki lett töltve a hozott adó adatlap, az opciót jelöljük be.
Mentett adatok felgyűjtése: Abban az esetben, ha már készült 1453- as felgyűjtés, és ez az opció bejelölt állapotú, akkor az előzőleg felgyűjtött adatok kerülnek ismételt megjelenítésére. A funkció nagy jelentőséggel bír abban az esetben, ha már készített 1453- as bevallást a megjelölt dolgozóval összefüggésben, azonban az elkészítés óta módosított a 1453- as paraméterezésében, vagy akár a dolgozó számfejtésében. Amennyiben a módosított adatokkal kívánja ismételten felgyűjteni a bevallást, vegye ki a pipát a „mentett felgyűjtés visszatöltése” sorból.
Hozott adó adatlap adatainak felgyűjtése: Amennyiben évközi belépő 1453- as bevallását készíti, és a belépéskor az átadott adó adatlap alapján feltöltésre került a dolgozó Bérügyi adatok/Adó adatlap/Hozott szekció, mindenképp hagyja bejelölt állapoton ezt a sort, mert csak így kerülnek felgyűjtésre a „hozott” adatok.
Abban az esetben, a munkavállalónak szja többlete keletkezik, és nyilatkozata szerint a teljes összeget visszakéri, a jövedelem kifizetésekben beállított bérfizetési típusnak megfelelően kerül felgyűjtésre a dolgozó állandó lakcíme, vagy a bankszámlaszáma. Természetesen az adatok szabadon módosíthatóak. A bevallás kelte, illetve helység mező kitöltése is automatikusan történik, ide szintén a dolgozó állandó lakcíméhez tartozó város neve kerül felgyűjtésre - mivel a dolgozó önadózó – , illetve a bevallás elkészítésének dátuma.
A felgyűjtéseket a program a következőképpen biztosítja:
Súlyos fogyatékos kedvezmény:
A programban számfejtett hónapok vonatkozásában súlyos fogyatékos kedvezmény esetén annyiszor 5075 forint kerül felgyűjtésre a 1453-B lap 34. sorára, ahány hónapban az Adószámítási adatok és kedvezmények pontban felrögzítésre került a súlyos fogyatékos kedvezmény. Év közbeni belépő esetében a fentieken kívül a Dolgozó adatai/Bérügyi alapadatok/Adó adatlap hozott szekciójába rögzített súlyos fogyatékos kedvezmény az intervallumként megadott időszak hónapjai és a súlyos fogyatékos kedvezmény havi összege (5075 forint) szorzata összegében kerül felgyűjtésre a 1453-B lap 43. sorára.
Családi adókedvezmény:
1453- A lap 19. sor b oszlop: A kitöltési útmutató leírásának megfelelően, ide a családi kedvezményre jogosultak által a törvény szerint együttesen érvényesíthető összeget kell feltüntetni. A Kulcs-Bér programból a felrögzített eltartottak adatai alapján kalkulált összeggel kerül feltöltésre ebbe a sorba.
1453-A lap 20. sor: Más jogosult személy jogszerűen érvényesített családi kedvezmény összegét kell feltüntetni. (Ez az adat a 22. sor helyes kalkulálásához szükséges.)
1453-A lap 21. sor: A programban számfejtett hónapok vonatkozásában családi kedvezmény esetén az „Adószámítási adatok és kedvezmények” pontban havonként felrögzítésre került családi járulék kedvezmény összegek összesítése kerül felgyűjtésre a 1453-A lap 21. sorára. Év közbeni belépő esetében a fentieken kívül a Dolgozó adatai/Bérügyi alapadatok/Adó adatlap hozott szekciójába rögzített (15-sor) családi adóalap kedvezmény összege is felgyűjtésre kerül ebbe a sorba.
1453-A lap 22. sor: Ez a sor tartalmazza a jogosult személyek által együttesen érvényesíthető járulékkedvezmény összegét. (19.sor- (20.sor b+21.sor b))
1453-A lap 23. sor: Azt az összeget kell feltüntetni a 22. sorból, amelyet a bevallást benyújtó személy kíván érvényesíteni.
1453-A lap 24. sor: Ez a sor tartalmazza az összevont adóalapot csökkentő családi kedvezmény összegét.
1453-A lap 25. sor: Abban az esetben kerül feltöltésre, ha van még érvényesíthető családi kedvezménye a bevallást benyújtó személynek. A 1453-A lap 27. sorban csak akkor kerül eltüntetésre az év folyamán járulékkedvezmény érvényesítése szempontjából figyelembe vehető egészségbiztosítási- valamint nyugdíjjárulék összege, ha ez a sor kitöltött.
Kérjük, feltétlenül ellenőrizze a fenti sorokat, valamint a 1453-B lap 34. sorát, mivel a családi adókedvezmény sor adatát befolyásolhatja a kedvezmény megosztása, a kedvezményhez kapcsolódó jövedelemkorlát valamint az év közbeni belépést megelőző időszak tényleges jogosultsága, amelyek a felgyűjtött összeg módosításának szükségességét eredményezhetik!
Családi adóalap kedvezmény várandósság esetén: Abban az esetben, ha a munkavállaló eltartott szekciójában van olyan gyermek adat rögzítve, ahol a születés ideje nincs kitöltve, DE a születés várható idejében található adat, és 2014- ben érvényesített családi adóalap kedvezményt, akkor a 1453-as bevallásba kizárólag a magzat ténye, azaz a várandósság kerül átemelésre. A többi szükséges adatot a kiállított igazolás alapján kell elvégezni.
Egyszerűsített foglalkoztatottak szja bevallása
Jogszabályi háttér:
„A 2014. évtől megváltoztak az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelemre vonatkozó szabályok. Önnek csak abban az esetben kell bevallania az egyszerűsített foglalkoztatásból származó jövedelmét, ha az egyszerűsített foglalkoztatásból származó bevétele meghaladja az e foglalkoztatás naptári napjai száma és az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegének illetve a garantált bérminimum napibérként meghatározott összegének szorzatát (e szorzat a továbbiakban: mentesített keretösszeg). Ebben az esetben jövedelemként kizárólag a mentesített keretösszeget meghaladó részt kell figyelembe venni és bevallani a „d” oszlopban.
A mentesített keretösszeget tehát a következők szerint kell megállapítani:
Az egyszerűsített foglalkoztatás céljára létesített munkaviszony alapján alapbérként, illetve teljesítménybérként – a meghatározott feltételeknek megfelelően – legalább a kötelező legkisebb munkabér 85%-a, garantált bérminimum esetén 87%-a jár.
A 483/2013. (XII.17.) Korm. rendelet alapján a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló részére megállapított személyi alapbér kötelező legkisebb összege (minimálbér) a teljes munkaidő esetén 2014. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 101.500,- forint.
Az előzőektől eltérően a legalább középfokú iskolai végzettséget, illetve középfokú szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállaló garantált bérminimuma a teljes munkaidő teljesítése esetén 2014. január 1-jétől havibér alkalmazása esetén 118.000,- forint.
A mentesített keretösszeg megállapításánál alkalmazott napi összegek: 5430 Ft (garantált bér) és 4670 Ft (minimálbér)
A foglalkoztatás napjainak számát kell megszorozni az adóév első napján hatályos kötelező legkisebb munkabér napibérként meghatározott összegével (4670 Ft/nap), illetve középfokú iskolai végzettséggel ellátható munkakörben történő foglalkoztatás esetén a garantált bérminimum meghatározott napi összegével (5430 Ft/nap)
A számítást az alábbi példa szemlélteti:
Foglalkoztatás napjainak száma: 10 nap, ebből 5 napon középfokú végzettséggel látta el feladatait a munkavállaló.
Kapott jövedelem: 70 000 Ft
Mentesített keretösszeg minimálbér alapján: 5 nap x 4 670 Ft = 23 350 Ft
Mentesített keretösszeg garantált bér alapján: 5 nap x 5430 Ft = 27 150 Ft
Mentesített keretösszeg összesen: 23 350 Ft + 27 150 Ft = 50 500 Ft
Az adóbevallás 1. sorában szereplő összeg: 70 000 – 50 500Ft = 19 500 Ft
A mentesített keretösszeget meghaladó jövedelmet abban az esetben is szerepeltetni kell az adóbevallásban, ha Önnek más bevallási kötelezettség alá eső jövedelme nem volt a 2014. adóévben.
A filmipari statisztaként végzett, az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatálya alá tartozó alkalmi munkából származó bevételből nem kell jövedelmet megállapítani és bevallást benyújtani. Ez esetben a 3711 FEOR számmal azonosított filmipari statiszta alkalmi munkából származó napi nettó jövedelme nem haladhatja meg a 12 000 forintot.”
A fentiekre tekintettel a Kulcs-Bér programban lehetőséget biztosítunk, az egyszerűsített foglalkoztatottak 1453-as adatszolgáltatásának elkészítésére.
Alapértelmezettként, azok kerülnek felgyűjtésre, akik 2014. december 31-én aktív jogviszonnyal rendelkeznek, akár egyszerűsített foglalkoztatottként is. Ez alól kivételt képeznek a Filmipari statiszták, akiknek továbbra sem kell ezen jogviszonyukra tekintettel adóbevallást készíteniük. Amennyiben az év folyamán korábban foglalkoztatott munkavállalónak szeretné elkészíteni az éves adóbevallását, a „Csak 2014.12.31-én aktív jogviszonyban állók” beállítást szükséges módosítani a szűrések között.
A felgyűjtést követően, azon foglalkoztatottak neve, akiknek adatszolgáltatásai sem az „A”, sem a „B” és a „C” lapja nem tartalmaz adatot, piros színnel kerül kiemelésre és automatikusan nem készül el a bevallásuk. Azonban, ha módosítjuk valamely lapon az adatokat,egy ismételt ellenőrzés lefutásának eredményeként kijelölésre kerülnek ,és elkészíti a program az adóbevallást.
A beolvasás menete az ÁNYK (AbevJava) keretprogramba
Az ÁNYK (AbevJava) programot megnyitva első lépésként a Szerviz/Csoportos importálás pontjában a „Hozzáad” gombra kell kattintani. Ekkor megjelenik a kiválasztott import file típusú állományok listája, amelyből a megfelelőt ki kell választani (CTRL+A billentyűkombinációval az összes fájl kijelölhető), majd aktiválni kell a Megnyitás funkciót. Ezt követően az Indítás gombra kattintva megtörténik a kiválasztott állomány importálása. Az állomány ezt követően az Adatok/Nyomtatvány megnyitása pontban szerkesztésre megnyitható.
Hasznosnak találta a cikket?
Nagyszerű!
Köszönjük visszajelzését
Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni
Köszönjük visszajelzését
Visszajelzés elküldve
Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani