Tanulószerződéses igazolatlan hiányzása

Módosítva ekkor Mon, 24 Ápr, 2023 ekkor: 3:36 DU

A NAV által -2013. október 18-án-   publikált szakmai vélemény alapján módosításra került programunk tanuló szerződéses igazolatlan hiányzásának kezelése.

„A Tbj. 4. § k) pont 1. alpontja szerint járulékalapként a tanulószerződésben meghatározott díjat kell figyelembe venni. Ez független attól, hogy a tanuló a biztosítás időtartama alatt a szakképzésről szóló 2011. évi CLXXXVII. törvény (Szt.) előírásai alapján részesül-e díjazásban az igazolatlan hiányzásai miatt vagy csak csökkentett díjazásra jogosult.

Az Szt. 64. § (1) bekezdés második fordulata a tanulószerződésben meghatározott díj csökkentését írja elő a tanuló igazolatlan mulasztásának idejével arányosan. A Tbj. rögzített járulékalappal kapcsolatos előírásának alkalmazása miatt nem kifogásolható az az eljárás, hogy a tanuló „nettó” járandóságát csökkenti a gazdálkodó. Vagyis a tanulószerződésben rögzített díjazásból a Tbj.-ben előírt, kötelezően fizetendő járulékok levonása után kapott nettó összeget kell arányosan csökkenteni a tanuló igazolatlan mulasztásának idejével arányosan.

A tanulók betegszabadságával, illetve társadalombiztosítási ellátásával (például: táppénz) érintett időszakok esetében pedig elfogadható az az eljárás, hogy a gyakorlati képzést folytató szervezet a betegség ideje alatti mulasztásokat a megfelelő igazolások alapján igazoltnak tekinti és nem csökkenti a tanulószerződésben foglalt díjazás mértékét, amely így teljes fedezetet nyújt a Tbj. szerint fizetendő járulékok levonására.”

FORRÁS: http:www.nav.gov.hu/nav/ado/egyebkot/tajekoztato_20131018.html

Példa:
Ha igazolatlanul hiányzik egy tanuló szerződéssel foglalkoztatott, akkor is a tanuló szerződésben meghatározott díj alapján kell vonni a TB szerinti járulékokat. Amennyiben a járulékok levonása után a nettó jövedelme már kiszámított, azt kell arányosan csökkenteni. A járulékok alapját, illetve a szocho alapját nem kell csökkenteni az igazolatlan távolléttel. Számszerűsítve:

Tanuló igazolatlan hiányzása

Ez tehát nem vonatkozik arra, hogyha betegszabadságon van, vagy hónap közben lép be, illetve ki.

Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani