Távolléti-díj számítás 2013-ban (2013.07.31-ig)

Módosítva ekkor Tue, 25 Ápr, 2023 ekkor: 11:32 DE

2013. január 1-től jelentősen módosításra került a távolléti díj számítása.

Alapszabály, hogy a távolléti díjat órában kell megállapítani az esedékesség időpontjában érvényes alapbérből, valamint az utolsó hat naptári hónapra (irányadó időszak) kifizetett teljesítménybér és bérpótlékok figyelembe vételével.


Az egy órára járó távolléti díj megállapítása az alapbérből

Teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállaló esetén az alapbért minden esetben 174 órával kell osztani. Amennyiben a munkavállaló nem teljes munkaidőben foglalkoztatott, a 174 óra arányos részével kell számolni.

A Kulcs-Bér programban alapértelmezettként a Törzsbér kerül figyelembe vételre alapbérként, azonban a felhasználóknak lehetőséget biztosítunk, hogy azon jogcímeket is figyelembe vegyék alapbérként, amelyek a korábbi években is távolléti díj alapját képezték, illetve a munkavállalók havi rendszerességgel kapják.

Erre a célra egy új jövedelem tulajdonság került a programba a „Törzskarbantartás/ Közös törzsek/ Jövedelem jogcím” beállítások közül a Távolléti díj alapja a számfejtés hónapjában” opció:

  1. „Számfejtett összeg” beállítás kiválasztása esetén a tárgy hónapban ténylegesen számfejtett jövedelem összege kerül alapbérként figyelembe vételre.
  2. „Teljes havi (rögzített) összeg” beállítás alkalmazása esetén a távolléti díj megállapítása során a dolgozóhoz a „Jövedelmek, juttatások” szekcióban rögzített összeg kerül figyelembe vételre, abban az esetben is, ha pl. távollét miatt az adott hónapban nem a teljes összeg illeti meg.


Az irányadó időszakban kifizetett teljesítménybér és bérpótlékok egy órára jutó összegének megállapítás a távolléti díj számítás során

A teljesítménybér figyelembe vételének szabályai:

-          Az irányadó időszaki rendes munkaidőre járó teljesítménybér összegét osztani kell az irányadó időszakban, rendes munkaidőben teljesített és teljesítménybérrel díjazott órák számával

(A kizárólag teljesítménybérrel díjazott munkavállaló esetén az alapbért figyelmen kívül kell hagyni a távolléti díj megállapítása során.)

Bérpótlékok figyelembe vételének szabályai:

-          A műszakpótlékot és az éjszakai bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkavállaló az irányadó időszakban legalább a beosztás szerinti munkaideje 30 százalékának megfelelő tartamban műszak- vagy éjszakai bérpótlékra jogosító időszakban végzett munkát.

-          Az ügyelet és a készenlét tartamára kifizetett bérpótlékot a távolléti díj kiszámításánál akkor kell figyelembe venni, ha a munkáltató a munkavállaló számára az irányadó időszakban átlagosan legalább havi 96 óra tartamú ügyeletet vagy készenlétet rendelt el.

A bérpótlékot az egy órára járó távolléti díj kiszámításakor úgy kell figyelembe venni, hogy az irányadó időszakra kifizetett bérpótlék összegét osztani kell az irányadó időszakban, rendes munkaidőben teljesített órák számával

-          Ha a munkáltató a munkavállaló számára bérpótlékok helyett -a 145. § szerint- átalányt állapított meg, a kifizetett havi átalány összegét osztani kell az irányadó időszakban rendes munkaidőben teljesített órák számával.

A Kulcs-Bér programba a fenti csoportosításnak megfelelően új jövedelem tulajdonság került bevezetésre a „Törzskarbantartás/ Közös törzsek/ Jövedelem jogcím” „Távolléti díj számítás (bérpótlék) kategória”.

Fontos a távolléti díj számítás helyességének szempontjából, hogy egy jövedelem jogcímhez csak az egyik beállítás kerüljön elvégzésre, ellenkező esetben, mind a vonatkozási időszakban, mind a számfejtés hónapjában figyelembe vételre kerül a számfejtett jövedelem összege.


A távolléti díj számítás a Kulcs-Bér programban

Az alapbeállításoknak megfelelően a vonatkozási időszakban kifizetett teljesítménybér és bérpótlékok összege, valamint a vonatkozási időszakban tervezett és ténylegesen ledolgozott munkaórák és a bérpótlékra jogosító időszak óráinak száma felgyűjtésre kerül a „Jogviszonyok/ Távolléti díj és EKHO” szekcióban:

Az évnyitás futtatása során a program automatikusan felgyűjti és megjeleníti a vonatkozási időszakra elszámolt adatokat. Az itt felgyűjtött adatok a felhasználó által módosíthatók, valamint szükség esetén akár rögzíthetők is.

A hónapzárás funkció alkalmazásával az adatok hónapról-hónapra aktualizálódnak, mivel a távolléti díj megállapításakor az esedékességet megelőző 6 hónap teljesítménybér, valamint bérpótlék adatait kell figyelembe venni.

Fontos, hogy a számfejtés során a program figyeli, hogy a „Műszakpótlék/Éjszakai pótlék” besorolású jövedelmekre jogosító ledolgozott órák száma eléri-e a dolgozó beosztás szerinti munkaidejének 30%-át. Csak abban az esetben számolja bele a távolléti díjba, ha meghaladja ezt a mértéket.

Szintén automatikusan figyeli a program, hogy az „Ügyelet/ Készenléti díj” besorolású jövedelmekkel elszámolt ledolgozott órák a vonatkozási időszakban átlagosan elérik-e a 96 órát. Csak abban az esetben kerül figyelembe vételre a távolléti díj megállapítása során, ha ezt a mértéket eléri.

Néhány további fontos szabály a távolléti díj megállapításakor:

-          Havibéres dolgozó esetén a havi távolléti díj megegyezik az alapbérrel, míg órabéres foglalkoztatott esetén az 1 órára megállapított bért 174-el kell szorozni.

-          A távolléti díj kiszámításakor, ha az irányadó időszakban munkabér-kifizetés nem történt, az alapbért kell figyelembe venni.

-          Hat hónapnál rövidebb munkaviszony esetén, a távolléti díj számításakor irányadó időszakként a naptári hónapokat vagy hónapot kell figyelembe venni. Teljes naptári hónap hiányában az alapbért vagy a havi átalányt kell figyelembe venni.

-          A munkavállalót a távolléti díjon felül bérpótlék is megilleti, ha a munkavégzés alóli mentesülés tartamára irányadó munkaidő beosztása alapján bérpótlékra lett volna jogosult.


Távolléti díj számítás példák

1/A., A dolgozó alapbére 150.000Ft

2012-ben vonatkozási időszakban (július-december)kifizetett bérpótlékok

HónapBeosztás   szerinti óráiJöv.   jogcímÖsszeg   (Ft)Óra
Július180Műszakpótlék délutáni 9.73865
Műszakpótlék éjszakai11.98640
Augusztus180Műszakpótlék délutáni 6.44243
Műszakpótlék éjszakai14.38348
Szeptember156Műszakpótlék délutáni 5.54237
Műszakpótlék éjszakai21.57472
Október264Műszakpótlék délutáni 4.21037
Műszakpótlék éjszakai16.38772
November252Műszakpótlék délutáni 3.33037
Műszakpótlék éjszakai12.96072
December228Műszakpótlék délutáni00
Műszakpótlék éjszakai00
Összesen:1260 106.553523

 

A beosztás szerinti 1260óra 30%-a 378 óra. A bérpótlékokkal ellátott órák száma, meghaladja ezt az összeget, ezért a távolléti díj számításnál figyelembe kell venni.

Az alapbér 1 órára jutó része:  150.000/174=862.07 Ft

Bérpótlék egy órára jutó része: 106.553/1260= 84.57

Az egy órára járó távolléti díj: 862.07+84.57=946.64

Napi távolléti díj: 946.64*8= 7.573 Ft 

1/B., A vonatkozási időszakban kifizetett bérpótlékok a fenti táblázatban szereplő összegek, azonban a munkavállaló órabéres. Az órabér összege: 1050Ft

Az alapbér 1 órára jutó része: 1050Ft

Bérpótlék egy órára jutó része: 106.553/1260= 84.57

Az egy órára járó távolléti díj: 1050+84.57=1134.57

Napi távolléti díj: 1134.57*8= 9.077 Ft

2., A dolgozó részére a bérpótlékok kiváltására bérpótlék átalány kerül megállapításra. A munkavállaló jogviszonya 2012. 09.01-én kezdődik. Alapbére 200.000Ft

2012-ben vonatkozási időszakban (szeptember-december)kifizetett bérpótlék átalány

HónapBeosztás   szerinti óráiJöv.   jogcímÖsszeg   (Ft)
JúliusNincs adat
AugusztusNincs adat
Szeptember156Bérpótlék átalány17.000
Október176Bérpótlék átalány17.000
November184Bérpótlék átalány17.000
December224Bérpótlék átalány20.000
Összesen:740 71.000

Az alapbér 1 órára jutó része: 200.000/ 174=1149.43

Bérpótlék átalány egy órára jutó része: 71.000/740=95.95

Az egy órára járó távolléti díj: 1149.43+95.95=1245.38

Napi távolléti díj: 1245.38*8= 9.963 Ft 

3., Tiszta teljesítménybéres foglalkoztatott

2012-ben vonatkozási időszakban (július-december)kifizetett teljesítménybér:

HónapBeosztás   szerinti óráiJöv.   jogcímÖsszeg   (Ft)
Július120Teljesítménybér112.000
Augusztus176Teljesítménybér140.000
Szeptember156Teljesítménybér127.000
Október176Teljesítménybér145.000
November120Teljesítménybér110.000
December176Teljesítménybér147.000
Összesen:924 781.000

Az egy órára járó távolléti díj: 781.000/924= 846.08

Napi távolléti díj: 846.08*8= 6.769 Ft

Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani