Kulcs-Bér – 2018. április (v2318)

Módosítva ekkor Thu, 4 Máj, 2023 ekkor: 4:01 DU


Megjelenési dátum: 2018. április 11.

JAVÍTÓ VERZIÓ!

A frissítő verzió telepítése előtt mindenképpen készítsenek adatbázismentést!

A javító verzió kiadásának oka, hogy visszamenőleges béremelés számfejtése esetén nem megfelelő a 08-as bevallás összeállítása, illetve visszamenőleges jelenlétadat korrekció speciális eseténél nem megfelelő a számfejtés.

Amennyiben március hónapban visszamenőleges béremelés került számfejtésre, a program nem megfelelően bontotta szét a vonatkozó időszakokra a járulékok és a SZOCHO alapját és összegét.

Amennyiben a dolgozónak adott hónapban ugyanazon jövedelem jogcím tekintetében automatikusan elszámolt (cafetéria modulból feladott), illetve manuálisan is rögzített módon jövedelem került elszámolásra, majd ezt a hónapot utólagosan jelenlétadat korrekcióval módosítottuk, akkor az elszámolás hónapjában a kétféle módon rögzített jövedelem jogcímek visszavonásra kerültek.

Ha ezen esetek bármelyikében érintett az Önök által számfejtett cég, akkor a javító verzió futtatását követően legyenek kedvesek megismételni a bevallás összeállítását, illetve az érintett dolgozók számfejtését.

Az okozott kellemetlenségért szíves elnézésüket kérjük!


Hasznosnak találta a cikket?

Nagyszerű!

Köszönjük visszajelzését

Sajnáljuk, hogy nem tudtunk segíteni

Köszönjük visszajelzését

Tudassa velünk hogyan javíthatnák ezen a cikken!

Válasszon ki legalább egy okot
CAPTCHA hitelesítés szükséges.

Visszajelzés elküldve

Köszönjük közreműködését és megpróbljuk a cikket kijavítani